45

DIVATMAGAZINOK - BURDA ÉS SVIJET

A divat, vagyis az öltözködés módja a legélénkebb jele annak, hogy valaki egy bizonyos osztályhoz tartozik. Az új kommunista kormány igyekezett csökkenteni az osztálykülönbségeket, ezért sok butikot burzsoának bélyegeztek. Ennek ellenére az első divatbemutatót a szocializmusban 1946-ban Zágrábban tartották, ahol az egyik legnagyobb horvát divattervező, Žuži Jelinek mutatta be munkáit.  A nagy textilgyárak, mint a Varteks, a RIO, a Kninjanka vagy a Kamensko, tömegek számára tették elérhetővé a divatot, és az 1960-as évek liberalizációs hullámában új butikok nyíltak a jómódú "elvtársnők" számára, akik a nyugati divatot másolták. Azok a divattudatos nők, akik nem engedhették meg maguknak a butikok ruháit, gyakran elégedetlenek voltak a nagy textilgyárak által gyártott ruhadarabokkal. Ezért sokan közülük hűséges olvasói voltak a Svijet és a Burda divatlapoknak, ahol minden méretre találtak szabásmintákat. Így képesek voltak saját maguk elkészíteni a kívánt ruhákat otthonuk magányában, főként a zadari Bagat gyár varrógépeivel. 

​

46

HÁZASSÁG

Az egyházi házasság volt az egyetlen törvényes házassági forma egészen 1946-ig, amikor a jugoszláv alkotmány bevezette a kötelező polgári házasságot. Bár nem tiltották be, az egyházi esküvők elvesztették jogi érvényességüket. 

A polgári házasság bevezetése egyszerűbb válást tett lehetővé, így számuk 1979-ig rohamosan nőtt. Horvátországban 1950 és 1980 között az elváltak fele házasodott újra, a férfiak kétszer olyan gyakran, mint a nők.

A házasságkötés legkorábbi életkora 18 év volt, kivéve bizonyos különleges körülmények között, és a házastársak átlagéletkora a nők esetében 22,6 év, a férfiak esetében 25,8 év volt. Az alkotmány előírta, hogy a házasságkötéshez nemcsak a házastársak, két tanú és egy anyakönyvvezető jelenlétére volt szükség, hanem az elnök vagy a népbizottság egyik tagja, azaz a hatóságok képviselője is. A gyakorlatban azonban ezt a rendelkezést gyakran nem tartották be.

1951-ig Jugoszlávia állampolgárai nem köthettek házasságot külföldi állampolgárokkal, kivéve, ha az Igazságügyi Minisztérium előzetesen jóváhagyta a házasságkötést. 1951 után megnőtt az etnikailag vegyes házasságok száma, és a Vajdaság autonóm tartomány után rögtön SR Horvátország állt az élen ezek számában. Míg 1950-ben Jugoszlávia-szerte 8,6% volt az etnikailag vegyes házasságok aránya, addig 1970-ben a Horvát Köztársaságban 15,3%, 1990-ben pedig az összes házasság 19,1%-át tették ki.

47

A HORVÁT MOZI ÉS A NERETVAI CSATA

A filmgyártás nagy köztársasági stúdiókhoz kapcsolódott, lehetővé téve az együttműködést az összes jugoszláv szövetségi köztársaságból származó rendezők, színészek és más filmipari szereplők között, valamint számos televíziós film és sorozat forgatását, amelyeket televíziós társaságok készítettek. A horvát filmművészet közel ötven év alatt számos, különböző műfajú és művészi igényű filmet készített. Az animációs film minden bizonnyal az első helyen áll, a kísérleti film is nagy sikert aratott, és számos kiváló játékfilm készült, köztük két Oscar-jelölt (Kilencedik kör, A neretvai csata), valamint a vezető európai fesztiválok díjainak és jelöléseinek sora. A horvát filmtörténészek és kritikusok által összeállított számos listán a legjobban rangsorolt horvát film a Tko pjeva zlo ne misli (szó szerint: "Aki énekel, nem árt") 1970-ből. Az "énekes szerelmi történetként" emlegetett filmet Krešo Golik horvát rendező készítette, és a zágrábi Šafranek család történetét követi nyomon.

Ami azonban a jugoszláv játékfilmeket illeti, a legnagyobb és leghíresebb háborús látványosság a Veljko Bulajić által rendezett 1966-os Neretvai csata című film volt. A legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelölt Neretva minden idők legdrágább jugoszláv filmje volt, és a legdrágább film, amelyet abban az évben Európában rögzítettek. A végső becslések 4,5 millió dollártól az akkor hatalmas 12 millió dollárig terjednek (összehasonlításképpen: az Őfelsége titkosszolgálatában, a James Bond-sorozat 6th folytatásának, az ugyanebből az évből származó Őfelsége titkosszolgálatának költsége 7 millió dollár volt). A filmben Jugoszlávia legnagyobb sztárjai mellett olyan világsztárok szerepeltek, mint Yul Brynner, Orson Welles, Franco Nero, Szergej Bondarcsuk és Hardy Kruger, a statiszták száma pedig elérte a 10 ezret. A Neretvai csata plakátját Pablo Picasso tervezte, egyike annak a mindössze két filmplakátnak, amely az ő kézjegyét viseli. Állítólag Picasso nem kért fizetést, hanem inkább megelégedett egy tucat üveg jugoszláv borral.

48

A HORVÁT TAVASZ

A szocialista Jugoszlávia csaknem öt évtizede alatt a politikai hatalom a párt kezében összpontosult, de ezen belül számos konfliktus, tisztogatás és intrika zajlott. A Tito politikájával való egyet nem értés miatt számos prominens tag a rendszer ellensége lett, és kirekesztették őket a politikai életből. A tagság egy része a nemzeti vonalak mentén történő megosztottság mellett a politikai centralizmust és az állami befolyás erősítését szorgalmazta, míg mások a szövetségi egységek - köztársaságok - nagyobb jogait követelték. Ami a gazdaságot illeti, a tagok egy része a tervszerűbb tervezést, míg mások a liberálisabb vállalkozást pártolták. Tito mint legfőbb döntőbíró oldotta meg ezeket a vitákat, és döntött az ország által követendő irányról. 

A liberalizáció legjelentősebb hulláma az országban az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején zajlott le, amelyet Aleksandar Ranković, Jugoszlávia alelnöke, a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetője, a legjelentősebb centralista 1966-os menesztése váltott ki. Tito úgy döntött, hogy egy megrendezett kémügy segítségével szabadul meg potenciális utódjától, aki egyben a tanúja is volt az esküvőjén. Ranković eltávolítása teret nyitott a fiatal reformerőknek, akik felvetették az alkotmányos változások kérdését, és bírálták a jugoszláv politika és gazdaság helyzetét. Tito áldásával Savka Dabčević-Kučar és Miko Tripalo került a Horvát Kommunisták Szövetségének élére, és hasonló folyamatok zajlottak más köztársaságokban is. 1967 márciusában számos horvát kultúrmunkás és tudós közzétette a Horvát standard nyelv nevéről és helyzetéről szóló nyilatkozatot, rámutatva a nyelvek egyenlőtlen helyzetére az országban, különösen a szövetségi intézményekben, ahol a szerb nyelvet részesítették előnyben. Bár a Nyilatkozat számos aláíróját megbüntették, számos álláspontjukat később elfogadták.

A később horvát tavaszként ismert reformmozgalom három, egymástól független központon keresztül valósult meg: politikai, a Horvát Kommunisták Szövetsége tagjainak egy részén keresztül, amely különösen hangsúlyozta Horvátország Jugoszláviában elfoglalt egyenlőtlen nemzeti és gazdasági helyzetét; kulturális és tudományos, a horvát értelmiségiek kulturális intézményeken, például a Matica hrvatskán keresztül folytatott tevékenységével; valamint egy diákmozgalom, amelyben nemzeti orientációjú vezetőséget választottak. Ahogy a mozgalom egyre tömegesebbé vált, úgy nőtt a párt konzervatív részének, valamint a katonai és hírszerzési vezetésnek az elégedetlensége. 1971 végén Tito úgy döntött, hogy véget vet a frakciókonfliktusoknak, és leváltja a Horvát Kommunisták Szövetsége vezetőit. A következő néhány évben több ezer embert tartóztattak le, hallgattak ki és börtönöztek be, neves írókat és tudósokat tiltottak be, tisztviselőket bocsátottak el, és mintegy 12 000 tagot zártak ki a Horvát Kommunisták Ligájából. Más köztársaságokban is hasonló forgatókönyv játszódott le, csak kisebb mértékben. Az állapotok elleni leghangosabb tiltakozást Horvátországban a horvát csend váltotta fel, a horvát kommunista vezetés tétlen nemzetpolitikájának állapota, amely egészen az 1980-as évek végéig tartott. 

49

IVO ROBIĆ

A könnyűzene Jugoszláviában az 1950-es évek elején vált széles körben elfogadottá, miután a kezdeti kísérletek arra irányultak, hogy a zenét újabb eszközként használják az új szocialista értékek megteremtésére. Miközben az ország Nyugat felé nyitott, a külföldi zene nagyon keresett importtermékké vált, és különösen népszerűek voltak az olasz dalok lefordított feldolgozásai. Alig néhány évvel az olaszországi San Remo után, 1954-ben Zágrábban rendezték meg az első könnyűzenei fesztivált, amelyet az opatijai, belgrádi, szarajevói fesztiválok, a rendkívül népszerű spliti fesztivál és sok más követett. A hanglemezgyártás fejlődésével, különösen a zágrábi Jugoton cég, valamint a rádiók és televíziók számának növekedésével a közönség egyre inkább otthon is meghallgathatta kedvenc előadóit.

A könnyűzene első éveinek legnagyobb sztárja Ivo Robić volt, az első zenész, aki 1956-ban önálló lemezt adott ki Jugoszláviában. Slágereivel mind a hazai, mind a külföldi közönség szívét meghódította, így egy alkalommal a berlini közönség hihetetlen fél órán keresztül tapsolt neki. A „Morgen” című dal volt az első német nyelvű dal, amely bekerült az amerikai Billboard toplistájára. A Split Fesztiválra írt dallama szolgált alapul a „Strangers in the Night” című dalhoz, amelyet később a nagy Frank Sinatra énekelt. Ivo Robić jelentőségéről tanúskodik egy hamburgi történet, ahol meghallotta a The Beatles nevű fiatal zenekart. Tony Sheridan énekesnővel való fellépésüktől elragadtatva Robić meggyőzte producerét, Berth Kaempfert, hogy vegye fel első albumukat. A történetet az Anthology I album borítóján is megemlítik.

50

JUGOSZLÁV KOVÁCS NEMZETKÖZI HITEK

A rockzenét, mint sok más nyugati újdonságot, először a fiatal generációk fogadták be. Az 1960-as évek fordulóján jelentek meg az első „vokál-instrumentális együttesek”, mint a Bijele strijele, Sjene, Atomi stb. Annak ellenére, hogy a hatóságok helytelenítették az importált dühöngést, a rockot egyre inkább elfogadta a közönség, amely vad estéit táncos bulikon, később pedig rockgitár-fesztiválokon kívánta eltölteni. Sok nemzetközi slágert a jugoszláv közönség először a hazai zenészek feldolgozásaiként hallhatott. Az egyik első és legnépszerűbb horvát zenekar a Kvartet 4M volt, amelynek laza és szórakoztató előadásai akkoriban újdonságnak számítottak. Hamburgból visszatérve, az egyik nemzetközi turnéjuk után, a zágrábi rádióba vitték az akkor még ismeretlen Beatles néhány koncertlemezét. Bár először visszautasították őket, 1964-es albumukon két Beatles-borítót adtak ki, mindössze öt hónappal a liverpooli Fab Four megjelenése után.

​

51

KOMMUNISTA DALOK

A partizánhadsereg sikerei és a Tito vezetésével az ellenség ellen folytatott odaadó harcuk számos dal témája volt a háború alatt és után. Sok zenész komponált és adott elő dalokat az új ideológiai értékekről: a munkásságról, a jugoszláv egységről, a Párt szerepéről a társadalomban, és különösen népszerűek voltak a Titóról szóló dalok. 1 A legismertebb ilyen dal talán a „Tito elvtárs, esküszünk rád” című dal, amely 1942-ből származik, és amelynek legnépszerűbb változatát 1977-ben Zdravko Čolić adta elő a Forradalmi és Hazafias Dalok Zágrábi Fesztiválján. Tito halálakor kislemezként jelent meg, és több mint 300 000 példányban kelt el.

​

52

MATE MIŠO KOVAČ

A popzene legnagyobb ikonja Horvátországban, valamint az egész szocialista Jugoszláviában 1969-ben a Ti se nećeš vratiti („Nem térsz vissza”) című dallal kezdte sztárkarrierjét, amely 500 000 eladott példánnyal az év második legkelendőbb albuma volt. Ötször volt az év énekese, 1989-ben pedig az év emberének választották. Több mint 20 millió lemezt adott el, amivel a horvát diszkográfia legkelendőbb énekese lett. Sokáig Miss Jugoszlávia, Anita Baturin felesége volt. Generációjának sok énekesétől eltérően ő a közönség kedvence maradt, és országszerte megtöltötte (és még mindig megtöltötte) a csarnokokat és stadionokat. Az 1987-es „Poljubi zemlju” („Csókold meg a földet”) című dalát 2016-ban a NASA elküldte a Marsra, hogy a Marsra tartó evezősök játsszák, így ő lett az első horvát zenész, akinek a dala a Föld bolygón kívül is elhangzott, és így „összekapcsolódott az éggel”.

​​

53

JOSIPA LISAC ÉS KARLO METIKOŠ

A 16 éves Karlo Metikoš-t lenyűgözte Elvis Presley, Bill Haley és Little Richards, és néhány évvel később Matt Collins álnéven Párizsban futott be sztárkarriert. 1962-ben a Rhythm of the Rain című amerikai sláger francia feldolgozásával nagy sikert aratott, amit fellépések követtek szerte a világon, többek között Reza Pahlavi iráni sah születésnapi partiján és a marokkói király, Hasszán Haszan háremében. 1971 februárjában egy koncerten találkozott a nála tíz évvel fiatalabb Josip Lisac énekessel, és mint később mindketten állították, egy ponton találkozott a tekintetük, és attól a pillanattól kezdve soha nem váltak el. Karlo teljes egészében zeneszerzői karrierjének szentelte magát, és számos slágert készített Josipának. Különösen dicséretes volt az 1973-as „Dnevnik jedne ljubavi” („Egy szerelem naplója”) című első önálló albuma. Karlo Metikoš 1991-ben álmában szívrohamban halt meg. Halálának első évfordulóján Josipa koncertet szervezett a tiszteletére, és mindvégig így tett.

54

NEW WAVE ÉS AZRA

Az 1970-es évek végén fiatal zenészek egy generációja jelent meg a színpadon, akik a punk, de a diszkó, a reggae, a funk és a ska új hangzását is bevezették a jugoszláv rockzenébe. A New Wave, ahogyan nevezték, az ország legfontosabb zenekarait hozta létre, többségük a nagyvárosi központokban: Belgrád, Zágráb, Ljubljana stb. Ez volt Tito halálának és az új „un Tito” korszak kezdetének ideje is, ami tovább serkentette a fiatalok változás- és szabadságvágyát. Zenéjük energikus és lázadó, a mindennapi életet kritizáló és tekintélyellenes, bár tagjaik egy része politikai és katonai tisztségviselők gyermeke volt. A horvát újhullámot elsősorban olyan zágrábi zenekarokhoz kötik, mint a Film, a Haustor vagy a Prljavo kazalište. Közülük a legjelentősebb az Azra együttes és frontembere, Branimir Johnny Štulić volt. Dalaik témája változatos volt, az intim és romantikus Gracija, Gospodar samoće („A magány mestere”) Volim te kad pričaš („Szeretlek, amikor beszélsz”) című daloktól kezdve az olyan társadalomkritikáig, mint a Pametni i knjiški ljudi („Okos és jól olvasott emberek”), Kurvini sinovi („A kurvák fiai”), Poljska u mom srcu („Lengyelország a szívemben”). A Ravno do dna („Egyenesen a mélybe”) című élő albumot a Jugoszláviában felvett legjobb élő albumnak tartják.

​

55

PARAF

Az első hivatalos (a hatóságoknak bejelentett) punkkoncertet Jugoszláviában, de Európa szocialista részén is a rijekai Paraf együttes adta 1978-ban a pulai Circolo Italian Community Clubban. A zenekart 1976-ban, egy évvel a Sex Pistols londoni megalakulása után, Rijekában alapította Vladimir Kocijanić, Zdravko Čabrijanac és Dušan Ladavac. A zenekar pályafutása során három albumot és két kislemezt adott ki. Az első albumukról A dan je tako lijepo počeo („A nap olyan jól kezdődött”) című Narodna pjesma („Népdal”) című dalt cenzúrázták, mert a szöveg szarkasztikusan a jugoszláv rendőrséget dicsérte.

56

RIVA BANDA AZ EUROVÍZIÓS DALVERSENYEN

1961 óta Jugoszlávia volt az egyetlen szocialista ország, amely szinte rendszeresen részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a legnagyobb sikert 1989-ben Svájcban érte el. Abban az évben a zadari Riva együttes hozta el Jugoszlávia (és ezáltal Horvátország) első és egyetlen győzelmét. A Rock me című dalt Emilija Kokić énekesnő adta elő horvát nyelven. A szöveg egy nagyszerű zongoristáról szólt, aki csak a klasszikusokat játszotta, míg a lány egy kicsit könnyedebb és táncolhatóbb hangzásra vágyott. A következő évben Zágrábban rendezték meg a versenyt, amelyet Toto Cutugno nyert meg Insieme: 1992 című, az európai integrációról szóló víziós dalával.

​

57

SUROGAT ÉS ZÁGRÁBI ANIMÁCIÓS FILMISKOLA 

Az animációs film sikeresen fejlődött a horvát és jugoszláv filmművészetben, amelynek legismertebb képviselője a zágrábi animációs filmiskola. Az olyan alkotók, mint Vatroslav Mimica, Vladimir Kristl, Nikola Kostelac vagy Dušan Vukotić aranykora 1962-ben tetőzött. Ebben az évben Vukotić Surogat című filmje lett az első nem amerikai animációs film, amely elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. A hazai animációs filmek világsikere ezután is folytatódott, és Zlatko Grgić 1968-as Baltazár professzor című animációs sorozata, amely egy professzorról szól, aki egy varázslatos gép segítségével oldja meg a város problémáit, nemcsak a jugoszláv gyerekek körében vált népszerűvé, hanem harminc országban is, ahol sikerrel vetítették.

A Surogat intelligens kritikája a fogyasztói társadalomnak, ahol a főszereplő bármit fel- vagy leereszthet, amit csak akar, beleértve a partnerét is. Azonban amilyen könnyen jönnek a dolgok, olyan könnyen el is tűnnek, és végül ő is eltűnik, leeresztve, amikor egy apró szög megcsípi. 

​

58

EROTIKUS ÉS PORNÓ MAGAZINOK

Az 1950-es évek jugoszláv iskoláiban a szexuális nevelés olyan témákra korlátozódott, mint "A leninizmus-marxizmus klasszikusainak megértése a férfi és nő közötti szerelemről" vagy "A prostitúció mint a kapitalizmus társadalmi viszonyainak következménye", ami lényegében azt jelentette, hogy a fiatalok a szexualitásról saját hibáikból vagy az idősebb és tapasztaltabb barátok tippjeiből tanultak. Az első könyvet a szexualitásról Horvátországban 1965-ben adta ki Marijan Košiček zágrábi pszichiáter, a leghíresebb jugoszláv szexológus. Négy évvel később néhány horvát általános iskolában először vezették be a kísérleti szexuális nevelést, de néhány év múlva az oktatási rendszer támogatásának hiánya miatt ezt a tevékenységet leállították.

1986-ban Marijan Košiček megírta a ''U okviru vlastitog spola'' ("A saját neme által bekeretezve") című könyvet, az első könyvet a homoszexualitásról egy szocialista országban, amelyben az azonos neműek házassága és a gyermekek örökbefogadása mellett érvelt, még mielőtt a homoszexuális közösség ezt megtette volna. Jugoszláviában, egy olyan országban, amely 1977-ben dekriminalizálta a férfi homoszexualitást, a könyv több mint 300 000 példányban kelt el.

A hetvenes években a Start autós magazin a Playboy mintájára az erotika felé fordult, és Horvátországban az első olyan magazin lett, amely hozzájárult a fiatal (és kissé idősebb) olvasók szexuális nevelésének fejlesztéséhez. A Start számára fotózott talán leghíresebb szépség a rijekai Slavica Ecclestone (akkor még Radić volt a vezetékneve) volt, aki Bernie Ecclestone, a Forma-1 vezérigazgatójának későbbi felesége. A fotózásra itt, Dubrovnikban került sor 1981-ben.

​

59

BASKETBALL

Toni Kukoč autogram a Jugoplastika kosárlabdaklub fotójával. - Toni Kukoč, a FIBA Hall of Fame tagja 1989-ben, 1990-ben és 1991-ben is megnyerte az Euroligát a spliti klubbal, ami korábban csak a lett ASK Rigának sikerült.

Labda az 1989-1990-es szezon összes Portland Trail Blazers-játékosának aláírásával, köztük Dražen Petrović aláírásával. A tragikusan elhunyt kosárlabdázó, akit a "kosárlabda Mozartjaként" emlegettek, az NBA Hírességek Csarnokának tagja, azon 50 kosárlabdázó között, akik a legtöbbet tettek hozzá az Euroligához. A New Jersey Nets 3-as számú mezét halála után visszavonultatták.

Krešo Ćosić, az aranyérmes olimpikon volt az első horvát és mindössze a harmadik nem amerikai az NBA Hírességek Csarnokában, és az első nem amerikai, akit beválasztottak az All-American csapatba. Jugoszláv válogatottként egy arany- és két ezüstérmet, valamint két világbajnoki címet nyert. A FIBA 1991-ben minden idők 50 legjobb kosárlabdázója közé sorolta. 

60

BISERKA JÁTÉKGYÁR

A Biserka játékgyár 1946-ban kezdte meg működését, mint hálókötéssel foglalkozó szövetkezet, majd később játékokat kezdett gyártani. A gyárat az egyik munkás lányáról nevezték el, aki minden nap bejárt a gyárba. A Biserka játékok Jugoszlávia-szerte örömet szereztek a gyerekeknek. A gyár különlegessége, hogy 1962-ben ez lett az első és egyetlen gyár a szocialista blokk országaiban, amely engedélyt kapott Disney-játékok és Disney-figurákkal díszített labdák gyártására. A Disney mellett ők gyártották elsőként a Törpöket is. A játékokat három műszakban gyártották, és a világ minden tájára - a Szovjetunióba, Németországba, Magyarországra, Franciaországba, Olaszországba és más országokba - exportálták. A Biserka gyártotta a Pluto fekvő kutya játékot, amely akkoriban a világ legnagyobb egyben lévő játéka volt. Minden Biserka babát kézzel festettek, így gyakorlatilag minden baba egyedi volt.

​

61

AZ 1987-es UNIVERSIADE

1987 júliusában Zágrábban rendezték meg a XIV. nyári Universiade-ot, egy nemzetközi egyetemi sporteseményt, amelyre több mint 120 országból érkeztek résztvevők. Az esemény ösztönzőleg hatott a horvát főváros sportlétesítményeinek, közlekedési és egyéb infrastruktúrájának építésére és felújítására. A hivatalos szlogen a „Fiatalok világa a béke világáért” volt, a kabala pedig egy Zagi nevű mókus volt, amelyet Nedeljko Dragić, a zágrábi animációs filmiskola munkatársa tervezett. Az esemény során Zágráb üdvözölte az újszülött Matej Gašpar-t, akit az ENSZ a világ 5 milliárdodik lakosának nyilvánított.

​

62

A DIGITRON SZÁMOLÓGÉP

Az isztriai Bujében 1971-ben alapították a Digitron kis elektronikai gyárat. A 24 alkalmazottat foglalkoztató gyár kezdetben egy elhagyatott tűzoltóságon működött, és a DB 800 zsebszámológép, az első ilyen Európában és a világ többi részén, nagy sikert aratott, és az ország egyik legnagyobb gyárává tette. 

Az első DB 800-as modell kissé nehézkes volt, és úgy került, mint egy új autó. A következő, az itt látható DB 801-es modell az ipari formatervezés kiváló példája volt, és az ára is jóval alacsonyabb volt. Szélesebb körben vált elérhetővé, és a digitron szó a köznyelvben szinte szinonimájává vált ezeknek a kis hasznos készülékeknek.

​

63

ISKOLA 

Az 1948-as első népszámlálás szerint a szocialista Horvátországban az írástudatlanok aránya meghaladta a 15%-ot. Ez a szám 1981-ig 5,6%-ra csökkent. Ez a kötelező iskoláztatás kiterjesztésének eredménye volt. 1945-től szovjet mintára bevezették a hetedikes, 1958-tól pedig a nyolcosztályos iskolát. A későbbi horvátországi iskolareform, amely az oktatás és a piaci igények összekapcsolását célozta, az 1970-es években, Stipe Šuvar miniszter idején valósult meg. A középiskolát átszervezték egy kétéves általános részre, amelyet minden diák látogat, és egy szakosított szakképző részre. Más szóval, megszűnt a klasszikus felosztás a gimnáziumok és a szakiskolák, azaz a "gondolkodók" és a "munkások" között. Az úgynevezett orientált oktatás, azaz "az iskola és a gyár összekapcsolása" azonban nem oldotta meg a gazdaság alapvető problémáit - a munkanélküliséget és az alacsony munkatermelékenységet.

​

64

IFJÚSÁGI MUNKAÜGYI AKCIÓK

Már a háború alatt is ifjúsági munkásbrigádok foglalkoztak tűzifa kitermelésével vagy aratással, a háború után pedig szövetségi jelleget kaptak. A háború utáni években nagyszabású infrastrukturális projekteket szerveztek, amelyekben több százezer fiatal vett részt az egész országból. Így épült meg a Brčko - Banovići, Szarajevó - Šamac, Doboj - Banja Luka vasútvonal, valamint olyan vízerőművek, mint a Jablanica vagy a Vinodol, számos gyár és Zágráb, Belgrád, Ljubljana stb. új városrészek. Az egyik legjelentősebb a Testvériség és Egység autópálya (Rateče - Ljubljana - Zágráb - Belgrád - Szkopje - Đevđelija ), a 4 köztársaságot átszelő fő közúti kapcsolat megépítése volt. Érdekesség, hogy az építésében részt vett többek között a későbbi kambodzsai diktátor, Pol Pot is, aki akkoriban Párizsban tanult. 1

Az akciókat önkéntesnek tervezték, de sok résztvevőt valójában kényszerítettek a csatlakozásra, vagy anyagi előnyökért tették ezt. A nem megfelelő felszereléssel végzett kemény munka mellett a fiataloknak szórakozást és szocializmust, valamint oktatást is kínáltak, beleértve a diplomák megszerzését, és folyamatosan hangsúlyozták az ilyen akciók fontosságát a szocialista társadalom építésében.

Ristanović, Slobodan V.: To su naših ruku dela - Herojska i slavna epopeja omladinskih radnih akcija 1941-1990 (Munkánk gyümölcsei - Az ifjúsági munkásakciók hősies és dicsőséges epopéja 1941-1990). Beograd: Kosmos, 2014.

​

65

TITO - A SZEMÉLYI KULTUSZ

Josip Broz Titót közel négy évtizedes kormányzása alatt tévedhetetlen vezetőnek és "nemzetünk és nemzetiségeink legnagyobb fiának" tartották. Ahogy más egypártrendszerekben, kultusza szinte vallási szintre emelkedett, történetek és versek születtek róla, és ő is különleges alkotmányos kategória volt, nem lehetett büntetőeljárás alá vonni. Halála után a személyiségének és tetteinek védelméről szóló törvényt hoztak, hogy a kultuszt életben tartsák. 

Minden közterületen ott volt Tito fényképe, és országszerte tereket, utcákat és intézményeket neveztek el róla. A szovjet mintára úttörőcsapatokat hoztak létre, amelyeket Titó úttörőinek neveztek el, és amelyekbe az általános iskolák első osztályosai hétéves koruktól csatlakoztak. A köztársaság napján az úttörők fogadalmat tettek, megfelelő ruházatban és "Titó" sapkában. Tito életének utolsó éveiben az iskolákban Tito - forradalom - béke címmel vetélkedőket tartottak az életével kapcsolatos ismeretekről.

A kultusz része volt Tito születésnapjának, az ifjúsági napnak az ünneplése. Minden május 25-én Belgrádban ünnepséggel és "slet"-nek nevezett gyűlésekkel - hatalmas tornamutatványokkal -, Titónak egy botot adtak át az ifjúság üzeneteivel, amelyet az esemény előtt az egész országba vittek. Tito halála után a bot átadásának hagyománya 1987-ig folytatódott. Abban az évben botrány tört ki Szlovéniában, amikor kiderült, hogy az esemény plakátja, amelyet a tábornokok és a pártvezetés hagyott jóvá, valójában a náci plakát másolata volt, megváltoztatott szimbólumokkal. Érdekesség, hogy Tito tényleges születésnapja május 7-én volt.

Tito tiszteletére hat köztársaságban és két autonóm tartományban nyolc város viselte a nevét. Ezek a következők voltak: Titova Korenica (HR), Tito's Drvar (B&H), Titovo Užice (SRB), Titograd (CG), Titov Veles (MK), Titovo Velenje (SLO), Titov Vrbas (Voj) és Titova Mitrovica.

66

AZ 1980-AS ÉVEK VÁLSÁGA 

Tito halála, és valamivel korábban Edvard Kardelj, az önigazgatás megteremtőjének és a jugoszláv szocializmus fő ideológusának halála, a gazdasági és politikai szinten szétesni kezdő Jugoszlávia végének sokatmondó kezdete volt. A társult munkaügyi törvény feldarabolta az egyes vállalatokat, új, gyakran veszteséges vállalkozások ezreit hozta létre, és az adminisztráció bővüléséhez, következésképpen a termelékenység csökkenéséhez vezetett. Az 1970-es években a köztársaságok lehetőséget kaptak a hitelfelvételre, így a külső adósság óriási ütemben nőtt (1971-ben 1,2 milliárd dollár - 1981-ben 20,8 milliárd dollár). E hitelek egyharmada, amely a látszólagos növekedési ütemet biztosította, haszontalan volt, és a jugoszláv valuta (dinár) leértékelése ellenére az infláció gyorsan felgyorsult (1979: 21,4% - 1987: 160,3%, 1948-1981 átlaga: 9,6%).  A gazdasági problémákat súlyosbította az 1979-1980-as második olajválság, amely megemelte a legfontosabb energiaforrás árát, és a gazdasági válság a keleti blokk országait is érintette, amelyek jelentős részesedéssel rendelkeztek a jugoszláv külkereskedelemben.

Mindez az életszínvonal csökkenésében, a növekvő munkanélküliségben és a fogyasztási cikkek hiányában mutatkozott meg. A vásárlóerő az 1980-as években mintegy 30%-kal csökkent, ami kedvezett a likviditás hiányának, a feketepiacnak és a szomszédos országokból, különösen Olaszországból történő csempészetnek. A válságról egyre nyíltabban beszéltek a társadalomban, és 1988-ra a horvát állampolgároknak már csak egyharmada hitte, hogy a szocializmus a legjobb út a fejlődéshez. Ugyanebben az évben az alkotmánymódosításokkal a társadalmi szerződéseket és az önigazgatást mint a gazdasági élet meghatározó tényezőit elhagyták, és fokozatosan reformokat vezettek be a piacgazdaság vagy a kapitalizmus irányába.

67

ELLENSÉGGEL VALÓ BÁNÁSMÓD 

A marxista doktrína központi gondolata a kommunista párt által vezetett munkásosztály és a kizsákmányoló kapitalista burzsoázia közötti osztályharc. A háború alatt és a háború utáni években Jugoszláviában a kommunistáknak a "nép ellenségeivel" és "osztályellenségekkel" volt dolguk, akik valójában az új hatalom ellenfelei és ellenzékiek voltak. A bírósági döntéseket a "nép nevében" ítélkező katonai bíróságok hozták. A legtöbb ilyen eljárás kirakatper volt, amely elítélő ítélettel, halálbüntetéssel vagy súlyos, vagyonelkobzással járó börtönbüntetéssel végződött. Az ellenséges hadseregek tagjain és kollaboránsain kívül célpontok voltak a nem kommunista politikusok, értelmiségiek, vállalkozók, jómódú gazdák, egyházi személyek, valamint a német, olasz és magyar nemzeti kisebbségek tagjai is. Több százezer ember került munkatáborokba és börtönökbe országszerte. Az események hivatalos változataiban számos akkori bűncselekményt, különösen az 1945. májusiakat mutattak be, és megtiltottak minden vitát róluk.

68

A VALLÁSHOZ VALÓ VISZONYULÁS 

Horvátország legbefolyásosabb és legelterjedtebb nem politikai szervezete a katolikus egyház volt, amelynek vezető személyisége a háború alatt Aloysius Stepinac, Zágráb érseke volt. Az új, ateista hatóságok a hagyományosan antikommunista egyház befolyását teljesen ki akarták iktatni a társadalmi életből, azzal vádolva azt, hogy a háború alatt együttműködött az ellenséggel (ami részben igaz volt), és megszakították a horvát egyház és a Vatikán közötti kapcsolatokat. Számos papot letartóztattak vagy megöltek, és mivel az egyház Horvátország legnagyobb földbirtokosa volt, az agrárreform révén számos birtokától és ingatlanától megfosztották. Mivel Stepinac érsek nem fogadta el az új kormány feltételeit, 1946-ban letartóztatták és egy megrendezett perben 16 év börtönre ítélték. A közéletből kizártak minden vallási tartalmat, az iskolákban megszűnt a vallásos oktatás, és a vallási ünnepeken szándékosan "nem vallásos" ünnepeket szerveztek, például kirándulásokat, sport- vagy munkásrendezvényeket. A párttagoktól szigorú ateizmust kértek, és megtiltották a vallási tevékenységekben való részvételüket.

Stepinac 1960-ban bekövetkezett halála után fokozatos közeledés és tárgyalások kezdődtek Rómával, így 1966-ban a diplomáciai kapcsolatokat az SZSZK és a Szentszék közötti jegyzőkönyv aláírásával állították helyre. Bár mindkét oldalon voltak ellenvetések a szerződéssel szemben, a papságra és az istentiszteletekre nehezedő nyomás végül enyhült, és Tito VI. pápánál tett látogatása - mint egy kommunista államférfi első ilyen látogatása - tovább erősítette Tito mint nyitott világpolitikus hírnevét. A szerb ortodox egyházzal és az iszlám közösséggel való kapcsolatok - eltérő jellegük miatt - valamivel lazábbak voltak. Az összes tekkét és dervisrendet azonban bezárták, a hidzsábot pedig 1950-ben betiltották. 

​

69

TITKOSSZOLGÁLATOK

A rezsim egyik gerince az a hírszerző szolgálat volt, amelyet a háború alatt alapítottak OZNA (Népvédelmi Osztály) néven, és amelyet Aleksandar Ranković vezetett. A szolgálat a háború végén és után részt vett a rendszer számos ellenzéki üldözésében és likvidálásában. 1946-ban katonai részre - a Jugoszláv Hadsereg kémelhárító szolgálatára (KOS) - és polgári részre osztották, amelyet Állambiztonsági Igazgatóságnak (UDBA) neveztek el. Jugoszlávia felbomlásáig a politikai ellenzékieket, a másként gondolkodókat, az emigránsokat és az egyházat lehallgatták, kémkedtek és likvidálták. Az UDBA ügynökei több mint 70 horvát állampolgárt öltek meg és több százezret követtek, a leghíresebb áldozat Bruno Bušić politikai aktivista volt, akit 1978-ban Párizsban öltek meg. 

​

70

TOTALITARIZMUS 

Az 1946-os első jugoszláv alkotmány garantálta a sajtó-, szólás-, egyesülési, gyülekezési, nyilvános gyülekezési és megnyilvánulási szabadságot. A valóságban ezek a tevékenységek a párthatóságok, nevezetesen az Agitprop, az Agitációs és Propaganda Osztály szigorú ellenőrzése alatt álltak. Az akkori Szovjetunióval való szoros kapcsolat szellemében a szocialista realizmus művészetét és kulturális munkásságát támogatták, és a művészet célja a politika szolgálatába állt. A könyvkiadást szigorúan ellenőrizték, és minden vallási, nemzeti, antikommunista vagy bármilyen más ellentétes tartalmú kiadványt betiltottak.  A zene és a film is szigorúan követte ezeket a mintákat.

A művészet fokozatosan sokkal nagyobb kifejezési szabadságot kapott, de a túl sok erotikus, vallási, erőszakos vagy politikai kritika számos hazai és külföldi műalkotás átdolgozásához vagy teljes betiltásához vezetett. A média ellenőrzése továbbra is a hatóságok kezében maradt. A kiadóvállalatokat a rendszerhez hű emberek irányították, és minden műalkotásnak át kellett mennie a pártbizottságon a kiadás előtt. Emiatt az öncenzúrát gyakrabban alkalmazták, mint a cenzúrát.

A rendszerellenes tevékenységek büntetése során nagymértékben alkalmazták a Büntető Törvénykönyv 133. cikkének tág értelmezését, amely a "szóbeli bűncselekmény" rendelkezése néven ismert. Az "ellenséges propaganda" megállítása ürügyén börtönbüntetéssel sújtottak mindenkit, aki az alkotmányos rend felforgatását szervezte vagy arra szólított fel, miközben valójában az ország politikai és társadalmi helyzetéről folytatott vitát korlátozták. Az 1970-es években Jugoszláviában a legtöbb politikai fogoly Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából származott, és az 1980-as évek elején a koszovói válság miatt a fogva tartott albánok száma az összes fogoly 60%-ára nőtt.

​

71

COMINFORM TÁMOGATÓI ÉS GOLI OTOK

Az 1948-as Kominform-határozat nagy megrázkódtatást okozott Jugoszláviában, mivel Sztálin és Tito ideológiailag kiegyenlítődött a háború alatt és után. A határozat záró részében a jugoszláv kommunistákat egyenesen az állami vezetés megbuktatására szólították fel, amely aztán a határozat alapján bánt el a párttagok és a hadsereg tényleges és állítólagos Sztálin-támogatóival, valamint a földkollektivizálással és az erőszakos földszerzéssel szemben fellépő falusiakkal. A következő években mintegy 16 000 embert tartóztattak le és ítéltek el Kominform-támogatóként, többségük szerb (44%), montenegrói (21%) és horvát (16%) volt. Őket a Goli otokon ("kopár sziget" horvátul) a férfi foglyok számára létrehozott munkatáborba és börtönbe, valamint a közeli Sv. Grgur szigetén a női foglyok számára. Az UDBA titkosszolgálat felügyelete alatt a foglyokat rendszeresen bántalmazták és kizsákmányolták. A halottak és megöltek pontos száma - a becslések szerint legalább 400 fő - a mai napig nem ismert. Ezzel a politikai tisztogatással Tito tovább erősítette pozícióját a pártban. Egy évvel a szovjet kommunistákkal való 1955-ös megbékélés után a Goli otok-i munkatábort börtönné, majd fiatalkorúak javítóintézetévé alakították át. A tábort 1988-ban bezárták, és fennállásának 40 éve alatt csak egyetlen rabnak sikerült megszöknie - Mato Gelićnek Zenicából.

72

JUGOSZLÁVIA SZÉTESÉSE

A gazdasági válság kezelésének képtelensége és a köztársaságok közötti egyenlőtlenségek terjedése konfliktusokat okozott a kommunista vezetésen belül, és az egyes köztársaságok pártjai közötti különbségek egyre világosabban megmutatkoztak. Az 1974-es alkotmány, amely jelentős politikai jogokat biztosított a köztársaságoknak és az autonóm egységeknek a központi kormányzat rovására, különösen nagy elégedetlenséget váltott ki Szerbiában. Az albánok 1981-es koszovói tüntetései után a szerbiai párt centralista tagjai egyre inkább támadták a szövetségi alkotmányt, amelyet a horvát és szlovén politikai vezetők többsége az ország fennmaradásának garanciájaként védelmezett.

A jugoszláv szocializmus kudarcát egyre inkább a megoldatlan nemzeti kérdéssel hozták összefüggésbe, és az első ilyen nyilvánosságra hozott nacionalista program a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia 1986-os Memoranduma volt. Egy ilyen programot vett át a Szerbiai Kommunista Liga vezetősége, mozgósítva a néptömegeket, és az "antibürokratikus forradalom" révén létrehozta a hozzá hű politikai vezetést Montenegróban, a Vajdaságban és Koszovóban, és arra törekedett, hogy többséget szerezzen a szövetségi kormányzati testületekben, például a jugoszláv elnökségben. 

A különböző köztársaságok párttagjai közötti konfliktus az 1990-es évek elején a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének végleges felbomlásához vezetett. Az ugyanebben az évben tartott első többpárti választásokat Szerbia és Montenegró kivételével minden köztársaságban az újonnan alakult, nem kommunista pártok nyerték. Végül 1990 júliusában, a politikai és társadalmi változásokkal összhangban, a Horvát Köztársaság megszűnt "szocialista" elnevezést viselni, és a következő év májusában a horvát állampolgárok többsége a népszavazáson a jugoszláv közösségből való kilépés mellett szavazott. Döntésüket a Horvát Köztársaság parlamentje 1991 júniusában megerősítette. 1991. október 8-án, a jugoszláv vezetéssel folytatott sikertelen tárgyalások és a jugoszláv hadsereg és a szerb háborús konfliktusok kiéleződése után a horvát parlament a nép alkotmányos önrendelkezési jogára hivatkozva, az elszakadásig bezárólag, egyhangúlag elfogadta a volt közös állam többi köztársaságával és tartományával való minden állami kapcsolat megszakításáról szóló határozatot.